Laptop töltő kereső

Válassza ki, hogy milyen típusú laptophoz keres töltőt!

Gyártó:
Típus:

Acer Laptop töltők

Megjelenítés:


Oldalak:

1
 

Acer

Acer laptop töltők

Napjainkban a laptop, mint fogalom, beépült a társalgási nyelvbe, hétköznapi beszélgetéseink során gyakran emlegetjük, kistestvérével, a notebookkal egyetemben. Sokan azt hiszik ez a két szó egymás szinonimája, pedig nem így van. A régebbi gyártmányú készülékekre volt inkább jellemző a laptop kifejezés, míg kisebb méretű, úgynevezett hónalj alá csapható, modernebb társait nevezzük notebooknak. Mindkét számítógépfajta közös jellemzője viszont a hordozhatóság, a mobilitás. Ugyanazokon az alapelveken működnek, ugyanazokat az alkatrészeket tartalmazzák, mint asztali PC barátaik, de praktikusabb, kisebb, kompakt kivitelben. Ennek megfelelően kevesebb hőt termelnek, és kevesebb energiát fogyasztanak. A modern gyártástechnológiának köszönhetően, amely szem előtt tartja a hordozhatóságot, súlyuk is egyre kevesebb. Viszont azonos szoftverekkel használhatjuk őket, mint az asztali számítógépeket. A laptopokat és notebookokat kivétel nélkül tölthető akkumulátorokkal lehet megvásárolni, így több óra hosszáig is használhatjuk őket hálózatra történő csatlakoztatás nélkül is.

Magyarországon, az eladást tekintve 2006-ban már minden harmadik számítógép hordozható volt. A statisztikák szerint az a munkavállaló, aki rendelkezik hordozható számítógéppel, sokkal hatékonyabban végzi munkáját, hiszen akár utazás közben is tudja használni a gépét.

A jelenleg piacon lévő laptop gyártók közül, az egyik legismertebb az ACER cég, amely 1976-ban alakult, tajvani multinacionális vállalat és kizárólag számítástechnikai eszközöket forgalmaz. Az eladások alapján jelenleg a világ harmadik számítógépgyártó cége. Érdekesség, hogy az ACER 2000-ben létrehozott egy szövetséget a Ferrari Formula 1 Team-mel és piacra dobtak laptopokat és LCD monitorokat Ferrari márkajelzéssel. Ennek fejében az ACER szponzorálta a Ferrari csapatot egészen 2008-ig.

Természetesen egy ilyen volumenű márka a mi webshopunk kínálatában is képviselteti magát. Kiváló minőségű ACER laptop töltőket kínálunk, melyek adatlapjain minden szükséges információ megtalálható. Amennyiben laptopjának töltője gyengélkedik, netalán-tán végelgyengülésben ki is múlt, vagy csak szeretné, ha a nyaralójában vagy az autójában lenne egy tartalék, kérjük, ne habozzon, keresse fel oldalunkat és válassza ki az ön ACER laptopjához pontosan illeszkedő ACER laptop töltőt. Ahhoz, hogy a megfelelőt sikerüljön kiválasztani, kérjük, olvassa el figyelmesen a saját ACER laptopján vagy annak használati utasításában szereplő adatokat, ehhez most nyújtunk egy kis segítséget.

Felsoroljuk a feltétlenül szükséges paramétereket:

  • Bemeneti feszültség – országonként változhat

  • Kimeneti feszültség

  • Csatlakozó külső és belső átmérője

  • Teljesítmény

Természetesen, ha nem sikerül beszerezni a szükséges információkat, hívja kollégáinkat a weboldalunkon található telefonszámon, vagy írjon emailt az ugyanott megadott mailcímre. Készségesen állunk rendelkezésére, hogy mielőbb megtalálja, az Önnek biztosan megfelelő ACER laptop töltőt.

Nagyon kell ügyelni ugyanis arra, nehogy számítógépünkkel nem kompatibilis töltőt használjunk, mert tönkre tehetjük a laptopunkat. Egyébként az adapteren is megtalálhatóak ezek az információk, érdemes a régi ACER töltőnket is áttanulmányozni. A nálunk kapható töltőkre általában 12 hónap garancia jár, de nem jellemző, hogy probléma lenne az általunk forgalmazott termékekkel. Webshopunkban az ACER laptop töltő adatlapján, a fénykép és a töltő paraméterei mellett megtalálható az esetleges tartozék is, például ajándék hálózati kábel. Valamint feltüntetjük az átvétel módját – személyes, futár cég általi vagy PostaPonton átvehető – és a kiszállítás várható időtartamát is. A felületen vásárlóinknak lehetősége nyílik véleményének közlésére, illetve mások véleményének elolvasására az adott termékkel kapcsolatban. Kérjük, segítse munkánkat akár pozitív, akár negatív értékelésével, mert így módunkban áll javítani szolgáltatásunk színvonalát. Szeretnénk, ha vevőink újra és újra visszatérnének, amennyiben a termékeink közül bármire szükségük van.