A gesztusirányítás változatai

2014-12-19 14:41

A gesztusirányítás a televíziók távirányításának területén nem újdonság, hiszen legalább három éve találkozhatunk ilyen megoldásokkal a fogyasztói piacon. Elsőként az LG és a Samsung vezette be azt, hogy okostévéik mellé a hagyományos távirányítón kívül mozgásérzékelős távirányítót is csomagolnak, és a mai napig ők a verseny éllovasai ezen a téren.

Természetesen nem feledkezhetünk meg a Nintendo Wii, illetve a Microsoft Kinect rendszereiről sem, mindkettőnek köze van, illetve technikai alapot adott a tévék gesztusirányítású távirányítóinak kifejlesztéséhez.


Alapvetően két technikai megoldásra épülnek

Eddig kétféle módon oldották meg a mozgásérzékelő távirányítók működését: gravitációs szenzorral (mint a Wii) és mozgásérzékelő kamerával (mint a Kinect). Az előbbit az LG, az utóbbit pedig a Samsung alkalmazza előszeretettel, és fejlesztgeti évről-évre tovább az okostelevízióik irányítására.

 

A Magic Motion/Magic Remote

Smart TV-rendszere részeként az LG évek óta csomagol a hagyományos távirányító mellé mozgásérzékelős kezelőt. A megoldás a Wii rendszerek működéséből indul ki, a televízió képernyőjén gyakorlatilag egy célkereszt megjelenésével jelzi, hogy hova irányítjuk az „egeret”. Ezzel jelentősen megkönnyíti az okostévéken megjelenő böngésző, a weboldalak, valamint az appok kezelését, és a menürendszer is lassan alkalmazkodik a szabad mozgást lehetővé tevő távirányítóhoz.

A kezdetben Magic Motion, majd Magic Remote névre keresztelt távirányítón a legnagyobb újítást a kurzor mozgatására szolgáló nyíl gombok és görgő jelenti. Kezdetben a hangerőszabályzó és csatornaváltó gombokon kívül nem is volt más rajta, mostanában szépen lassan „kúsznak fel rá” újabb és újabb funkciók évről-évre (3D, mikrofon stb.)

 

Mozgásérzékelő kamera

A mozgásérzékelő kamera a testünk gesztusait követve képes irányítani az eszközt, különféle parancsokat társítva az egyes mozdulatokhoz.

Ezzel kapcsolatban a teszteket olvasgatva egy dolog tűnt fel azonnal, hogy a Samsung még a felső kategóriás tévéibe sem mindig integrál kamerát – bár a rendszer képes lekezelni a mozgásérzékelő kamerát és értelmezni a jeleket. Ezekben az esetekben külön kell megvenni és a készülékhez csatlakoztatni a kamerát. Ugyanakkor – talán kompromisszum gyanánt, talán mert így olcsóbb – már a Samsung is csomagol a tévék mellé gravitációs szenzorral készülő, „mutogató” távirányítókat.

 

2014-12-19 14:41