A szomszéd tévéjét is kapcsolgathatjuk

2014-05-26 11:26

Azt látjuk az ablakból, hogy a szomszéd már tíz perce idegesen ugrál fel a kanapéról, és folyamatosan a tévét vizsgálgatja, de nem tudja elképzelni, mi baja lehet. Ugyanis az egyik pillanatban még egy film megy, majd magától átvált a meccsre, aztán hirtelen felhangosodik, majd elnémul, végül kikapcsol. Aztán pedig be, és kezdődik az egész elölről. A jelenség hátterében valószínűleg egy vicces kedvű lakó áll és az ő „ninjatávirányítója”, a Ninja Remote. Ha szeretnénk mi is megviccelni egy szomszédot, szerezzük meg magunknak.

Tévékapcsolgatás 60 méterről

Az infrával működő Ninja Remote segítségével a tévé mintegy 60 méteres távolságból irányítható – így értelemszerűen nemcsak a magunkét kapcsolgathatjuk, hanem az utcán végighaladva gyakorlatilag bárkiét. Rengeteg féle típusú televízióval és digitális kamerával kompatibilis. Segítségével ki-bekapcsolhatjuk a tévét, szabályozhatjuk a hangerőt, és csatornát válthatunk; véget vethetünk az unalmas sportközvetítéseknek, az idegesítő videójátékoknak, a bugyuta sorozatoknak és a bárgyú vígjátékoknak. A Ninja Remote-ot használhatjuk otthon, hagyományos távirányítónk helyett; az iskolában, ha az unalmas oktató céllal nézetett történelmi film helyett másra vágyunk; vagy bármilyen nyilvános helyen, ahol megy a tévé.

A fényképezőgépet is irányíthatjuk

A távirányítónak két különböző funkciója van: a Jam lehetőséget ad arra, hogy átvegyük az uralmat más távirányítók felett, és mi irányítsuk az illető tévéjét; a Bomb funkcióval pedig beállíthatjuk, hogy a tévé 5–15 percig teljesen megbolonduljon: folyamatosan váltogassa a csatornát és változtassa a hangerőt. A fényképezőt is irányíthatjuk vele a távolból, így akár nagyon messziről is lefényképezhetjük magunkat. A készülék 3 db AAA-s ceruzaelemmel működik, amelyek nem képezik a csomag részét. A távirányító fehér színű, és 18 gomb található rajta. A kütyü 49,95 dollárba (11 ezer forintba) kerül.

2014-05-26 11:26