Akik élen jártak a távirányítók gyártásában…– A Zenith Rádió Társaság története 1.

2014-11-11 18:52

Habár a távirányítók története alig több mint félévszázados múltra tekint vissza, az eltelt idő alatt legalább száz különböző vállalat próbálkozott gyártásukkal. Elsőként azonban a Zenith Rádió Társaság hozott létre olyan távirányítót, amely széles körben is elterjedhetett a háztartásokban. Persze, mint annyi más sikertörténet a 20. századi Egyesült Államokban, e vállalkozás története is két lelkes amatőr kísérletezésével indult. Akik fáradtságos munkával olyan vállalatot hoztak létre, amelynek termékei milliók számára tehette komfortosabbá a televíziózást, és a rádiózást.

Konyhaasztaltól a tömegtermelésig

A Zenith története azonban nem is a távirányítók, hanem a korabeli rádiókészülékek gyártásával és értékesítésével kezdődött. Azok után ugyanis, hogy Marconi 1901-ben az Atlanti-óceán egyik feléről a tengerentúlra továbbította láthatatlan hullámait, megnyílt az út a rádiózás katonai és kereskedelmi célú felhasználásához. Igaz, ahogyan későbbiekben a távirányító feltalálása során, úgy ebben az időben sokan még nem értették, hogy milyen lehetőségek rejlenek a korabeli rádiótechnológiában.

Két lelkes amerikai fiatal, Ralph H. G. Matthews és Karl Hassel azonban szívesen kísérletezgetett a láthatatlan hullámok továbbításával. 1918-tól kezdve így Chicago Rádió Laboratórium” (CLR) néven, együtt kezdtek el dolgozni a rádiókészülékek előállításán, valamint értékesítésén. Mai szemmel ugyan megmosolyogtatónak tűnik, de az a vállalkozás, amely a későbbiekben háztartások milliói számára készített távirányítókat, egy konyhaasztalon kezdte meg működését.

Nevükben a szignál!

Egy ilyen üzletet azonban hosszabb távon nem lehetett gyár nélkül működtetni, így a következő évektől kezdve a chicagói helyi rádió épületének egy része adott otthont vállalkozásuknak. A legendás „Zenith” elnevezés is innen származik: az alapítók ugyanis a rádió által használt 9ZN szignál nevét használták. Bár először csak egyes termékek márkanevében tűnt fel a jól ismert kifejezés, 1924-től már az egész céget „Zenith Rádió Társaságnak” hívták. A 1920-as és 30-as években pedig új találmányok tucatja fémjelezte történetüket. Ezek közül számos fejlesztés kövezte ki az utat ahhoz, hogy a második világháború után majd a távirányító feltalálásával írják be magukat a tudomány- és a technika történetébe.

Folytatás következik: Hogyan került élre a Zenith a rádió- és televíziókészülékek gyártásában?

Minden jog fenntartva, Online Shopping City Kft.

2014-11-11 18:52