Monitor konzol - helykihasználás mesterfokon

2018-09-19 6:43

A régi kocka alakú monitorok nemcsak kis képernyővel rendelkeztek, de rengeteg helyet is foglaltak el az asztalon. Szerencsére ez már a múlté, hiszen a mai nagy felbontású képernyők felváltották a régi modelleket.


Viszont ezek, mivel egyre nagyobbak, még mindig sok helyet foglalnak, de mivel a legtöbb már igen lapos kijelzővel van ellátva, így azért könnyebb helyet találni nekik a lakásban. Aki nem szereti, ha az íróasztalán kerülgetni kell a képernyőt, vagy épp folyton vigyázni kell nehogy elbillenjen, annak nagyon jó megoldás lehet a monitor konzol.


Ezt főképp a kisebb lakásokban szokták felszerelni, de monitor konzolokat egyaránt látni rendelőintézetekben, bankoknál, vendéglátó helyeken és persze a tömegközlekedési állomásokon is.


A legtöbb monitor konzol kialakítástól függően fel és le, valamint jobbra és balra is fordítható, valamint bizonyos mértékig lehet módosítani a dőlésszöget is, hogy pontosan be lehessen állítani a monitor helyzetét.


Fontos kiemelni, hogy a legtöbb monitor konzolnak vannak bizonyos paraméterei, melyeket vásárlás előtt mindenképpen meg kell nézni, hogy olyan modellt sikerüljön kiválasztani, mely kompatibilis az otthon lévő monitorral.


Ezek az úgynevezett VESA felfogási paraméterek, melyek a falra rögzíthető csavarok közti távolságot mutatják meg. A legtöbb esetben ehhez több érték tartozik, hogy sokoldalúan lehessen felhasználni a monitor konzolt.


Emiatt például egyaránt helyezhetünk rájuk mikrót, grill sütőt vagy kenyérpirítót is a konyhában, amennyiben a maximális terhelési súly alatt vannak ezek az eszközök.


A monitor konzolt viszont főképp olyan irodákba vagy otthoni dolgozószobákba szokták felszerelni, ahol nagy helyre van szükség az asztalon a további munkák során, így nincs útban a monitor, s arra sem kell vigyázni, nehogy ledöntsük a kis talpon álló hatalmas képernyőt az asztalról.


HDplanet webáruházunkban minden monitor konzol alatt megtalálhatóak a legfontosabb adatok, például a vele kompatibilis képernyők átmérője, súlya, VESA felfogási paraméterei, a forgatás, a döntés, illetve a faltól való távolság is, hogy egyszerűen lehessen kiválasztani a megfelelő modellt.

2018-09-19 6:43