Távirányító tartó

2014-11-29 18:41

Miért lehet szükségünk távirányító tartóra?

Talán a leggyakrabban előforduló távirányító-balesetek, az úgynevezett mechanikai sérülések. A távirányító megütődése vagy leesésé ugyanakkor bosszantó kellemetlenség is egyben. Persze mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy a tárgyak mindig lefelé esnek, de mégsem vesszük elég komolyan, amikor a távirányítónk – magunk vagy családtagunk által – hirtelen a kemény padlón találja magát.

A kockázatok és mellékhatások tekintetében…

A távirányító leesése azonban valóban érzékenyen érintheti otthonunk ezen apró és hasznos eszközét. Jobb esetben megúszhatjuk a festék lepattogzásával, ám az esés vagy ütés következtében a szerkezet, illetve a távkapcsoló belsejében található áramköri egységek egyaránt megrongálódhatnak. Érdemes tehát tudnunk erről a veszélyforrásról, hiszen kis odafigyeléssel megelőzhetjük, hogy a leesett távkapcsoló helyett rövid időn belül újat kelljen vennünk.

Mindennek legyen meg a maga helye!

Helyezzük tehát biztonságba használaton kívül távirányítónkat! Például tehetjük magasabb helyre – például a polcra – a távkapcsolót, amely elfogadható megoldás lehet a kisgyerekek esetében. Bonyolultabb a helyzet a házi kedvenceknél, hiszen az akrobata ügyességével rendelkező macska számára akár a szekrény teteje sem bizonyulhat akadálynak. Ezért a legbiztosabb megoldás a távirányító tartó lesz, amelyben egyszerre több ilyen eszközt is tárolhatunk.

Fából, fémből, vagy textilből?

De milyet is vegyünk? Amennyiben hajlandóak vagyunk némi pénzt áldozni távirányítónk biztonságára, akkor a különböző lakberendezési boltokban már pár ezer forinttól tartós és dekoratív távirányító tartók közül választhatunk. A fából vagy fémből készülő tartódobozok hátránya ugyanakkor, hogy – amennyiben nem a megfelelő helyre tesszük őket – akkor a távvezérlőkhöz hasonlóan leeshetnek, s emiatt egyszerre akár több távirányítónk is tönkremehet.

Célszerűbb megoldásnak tűnik tehát textilből elkészítenünk ezt a tartóalkalmatosságot. Mivel ilyesmit nem árulnak az üzletekben, ezért magunknak – akár ezermester rokonunk segítségével – kell elvégeznünk a távirányító tartó kiszabását és megvarrását. Pár órás munka árán így olyan tartót készíthetünk, amely a falra akasztva tökéletes biztonságot nyújt a távvezérlőknek. Ha pedig erre a célra maradék anyagot használunk fel, akkor gyakorlatilag költségek nélkül védtük meg távvezérlőinket a leeséstől.

Folytatjuk! Következik: Hogyan készítsünk távirányító tartót?

Minden jog fenntartva, Online Shopping City Kft.


2014-11-29 18:41