Apple távirányító trükkök

2020-03-08 16:12
Apple távirányító trükkök
Az Apple TV távirányítója csak pár gombot tartalmaz, így a gyártó számos funkciót rejtett el az egyes kombinációk mögé. Ebben a bejegyzésben ezek közül válogatunk.

Applikációk és váltás

A képernyőkímélő pár perc után automatikusan bekapcsol a televízión, de ez manuálisan is beállítható. Ehhez csak a kezdő képernyőre kell lépnünk, majd kétszer megnyomni a Menu gombot.

A tévében is elérhető az a típusú applikációk közötti váltás, amit már az iPhone vagy iPad termékeknél megszokhattunk. Az Apple TV esetében kétszer egymás után meg kell nyomnunk a Home gombot, majd az érintésérzékeny felületen jobbra vagy balra mozgatva az ujjunk, már lapozhatunk is. Az alkalmazásokat egy felfelé irányzott húzással lehet bezárni.

A filmnézés közbeni léptetéshez is használható az érintésérzékeny trackpad. Ha a bal vagy a jobb szélére koppintunk, 10-10 másodperccel ugrik vissza vagy előre az éppen lejátszott videóban. Ha valamelyik szélén hosszabban is ott tartjuk az ujjunkat, akkor pedig felbukkan a 10 másodperces ikon, vagy az idővonalra koppintva nagyobb léptetést is elvégezhetünk.

A filmnézés közben az ujjunkat lefelé húzva az érintésérzékeny területen, egy extra menüt kapunk, amely az adott tartalomra vonatkozik. Itt érhető el például a bővebb információ, a feliratok vagy a kiegészítő audio sávok is.

Alvó üzemmód és más funkciók

Ha nem a Siri asszisztenst használjuk a szöveg bevitelére a TV felületén, akkor távirányítóval kissé nehezebb dolgunk van. De itt is léteznek olyan trükkök, melyek megkönnyítik ezt a folyamatot. A begépelés közben a Play/Pause gombra kattintva váltogathatunk a kis- és nagybetűk között. Ha pedig hosszabban lenyomjuk a trackpadet, akkor megjelennek a speciális karakterek és a visszatörlés gomb.

Apple Tv távirányító

A tévénket alvó üzemmódba is állthatjuk, melynek leggyorsabb módja a Home gomb hosszan történő lenyomása. Amikor a szoftver megkérdezi, hogy Sleep now?, akkor már csak a Sleep gombra kell kattintanunk az aktiváláshoz.

Hasonlóan egyszerű a televízió újraindítása. Ezt alapvetően a Maintenance menübe belépve tehetnénk meg, de sokkal célravezetőbb, ha egyszerre lenyomjuk a Home és a Menu gombokat, míg az Apple TV-n lévő led villogni nem kezd. Amint ez megtörténik, máris elindul az újraindítás folyamata.

A kezdőképernyőn lévő ikonok elhelyezése gyakran nem ideális, de természetesen az Apple lehetőséget ad ezek átrendezésére, vagy akár egyes ikonok eltávolítására. Ehhez csak a kíván applikáció fölé kell navigálnunk, majd hosszan lenyomni a trackpadet. Az ikon ennek hatására elkezd rezegni, amit az érintésérzékeny felületen történő ujjmozgatással küldhetünk az új helyére. Ha a Play/Pause gombra kattintunk, akkor pedig a kiegészítő menüt hozzuk fel, ahol törölhetjük az adott elemet, vagy áthelyezhetjük egy másik mappába.

A távirányító töltöttsége is könnyen ellenőrizhető. Ehhez be kell lépnünk a Settings menü Remotes and Devices alpontjába. A Remote sorra navigálva megjelenik egy ikon, mely mutatja a távirányító aktuális töltöttségét. Ha ennél pontosabb adatra van szükség, akkor csak rá kell kattintanunk erre a sorra, és máris láthatjuk a százalékban kifejezett értéket.


2020-03-08 16:12