Hihetetlen, de már 1891-ben feltalálták az elektromos vízforralót, természetesen Angliában, ott, ahol naponta több liter teát isznak – legalább is azt tanultuk róluk és úgy is hisszük. A vízforralók idővel egyre kifinomultabbá váltak, a Hobbs által feltalált elektromos vízforraló különlegessége például már az volt, hogy automatikus kikapcsolási funkcióval rendelkezett, amelyet a vízforraló által termelt gőz működtetett.
Ha azt hitted, hogy kimaxolta a világ azt, amit a vízforraláshoz kell, akkor mondunk egy még izgalmasabbat: 1986-ban mutatták be a vezeték nélküli vízforralót, és azóta folyamatosan fejlődik ezeknek a készülékeknek a kialakítása, anyaga és hatékonysága. Ma már van okosvízforraló is, amelyik beállítható hőfokra melegíti a vizedet.
De minek neked ilyen? Lehetne megideologizálni, mert milyen szuper is, hogy 3 másodperc alatt kész a teavized, a kávéd, vagy akár azt is elmondhatnánk, hogy a víz előforralásával felgyorsíthatod a mártások, zöldségek, tészták és egyebek elkészítési idejét is, de ez nem lenne elég érv, vizet akárhogy tudsz forralni. Miért vennél ehhez egy elektromos vízforralót?
Íme öt ok, amiért érdemes elektromos vízforralót használni a vízforraláshoz vagy a vízmelegítéshez!
Van jó néhány racionális érv is a vízforralók mellett, ha esetleg a kényelmi funkciók nem teljesen győztek meg arról, hogy azonnal vásárolj egyet. (Persze, ha lecserélnéd, vagy ha még nincs, mert a háztartások 78%-ban van).
Ráadásul többféleképpen. Egy elektromos vízforraló körülbelül 80%-os hatékonyságú, szemben a tűzhelyekkel és a mikrohullámú sütőkkel, amelyek 70%-os, illetve 50%-os hatékonyságúak. Sőt, meglepő módon még a mikronál is sokkal energiahatékonyabbak.
Ez tulajdonképpen az előző pontból következik, hiszen, ha hatékonyabb, mint bármilyen más eszköz akkor biztosan gyorsabb is és ezzel sok időt tud neked megspórolni. Persze, ezt nem veszed észre rögtön, mert ezek csak 1-1 percek, de ha már 4-en használjátok akkor akár már 5 perc is lehet naponta, ami fél óra hetente. Egy év alatt akár egy napot is spórolhatsz. (Ráadásul egy különös tény: a víz forralása hosszabb ideig tart, különösen a hideg évszakban.)
Ez egy fura, de bizonyított tény. Az egész arra alapul, hogy ha (mondjuk) egy kávét készítesz magadnak, valószínűleg nem engeded meg a víznek, hogy felforrjon és hamarabb kikapcsolod vagy leveszed a gázról, semmi értelme 100 fokos vizet a kávéra rakni, igaz? Pedig a tea a kávé és sok más ital, étel alapfeltétele, hogy „forrásban levő vízhez add hozzá”, ne forró vízhez azért mert így ízletesebb lesz.
Az automatikus kikapcsolási funkció az elektromos vízforralókat biztonságosabb választássá teszi más elektromos főzőkészülékekhez képest emellett nem tudod magadra borítani a forró vizet. Az is klassz, hogy a vízforraló egy zárt rendszer ezért megvéd a nyílt lángtól vagy az indukciós főzőlap forróságától.
Le sem merjük írni mert egy kicsit olyanná válhatunk, mint egy amerikai főzőtanfolyam, ahol először el kell mondani az embereknek, hogyan működik a mikró: de tényleg, nincs egyszerűbb egy vízforralónál. Belerakod a hideg vizet nyomsz egy gombot, vársz és forró vizet kapsz. Még ki is kapcsol magától, ha kész.
Most még írhatnánk olyanokat, hogy előny, hogy látod mennyi vizet forralsz, és hogy vannak különlegesek például belső LED világításúak, vagy éppen gombnyomásra nyílik a fedele, esetleg azt is, hogy szuper színekben kaphatóak, még talán azt is, hogy stílusosak és jól illenek a konyhádba: de ezeket te is tudod.