Terhesség tünetei: Melyek a terhesség első jelei?

2020-11-15 13:25
Terhesség tünetei: Melyek a terhesség első jelei?

Ebben a cikkben megmutatjuk a terhesség jeleit — sorrendben, a legbizonytalanabb jeltől a legbiztosabbakig, mindent egy helyen.

A terhesség első jelei bizony sokfélék lehetnek.

Egy-egy tünet még nem garancia a várandósságra, hiszen rengeteg mást is jelenthet, így a legelső jeleket még érdemes fenntartásokkal kezelni és minden esetben megbizonyosodni a terhesség kialakulásáról.

Ezek alapján fontos különbséget tenni a tünetek között aszerint, hogy mennyire biztos előfutárai a várandósságnak, illetve mi mást jelezhetnek még az áldott állapoton kívül.

Ebben a cikkben megmutatjuk a terhesség korai tüneteit — sorrendben, a legbizonytalanabb jeltől a legbiztosabbakig.

Emellett pedig arra is kitérünk, hogy a terhesség nagyon korai tüneteinek észlelésekor milyen módszerrel deríthető ki nagy bizonyossággal, hogy az érintett hölgy valóban áldott állapotba került-e.

A terhesség korai jelei

Mielőtt rátérnénk a terhesség első jeleire, érdemes kiemelni, hogy a tünetek nagyon személyfüggők.

Ez azt jelenti, hogy míg az egyik hölgynél már az első tünetegyüttes is olyan bizonyosságot sugall, amelyet nehéz lenne nem a terhességnek tulajdonítani, addig más nőknél csak jóval később, és akkor is csak néhány bizonytalan tünet mutatkozik meg, amelyet rengeteg minden okozhat a terhességen kívül is.

Itt olyan egyének közötti különbségekre is gondolni lehet, mint például a tünetek teljes kimaradása.

Előfordulhat ugyanis, hogy valaki úgy esik teherbe, hogy egyetlen tünete sem jelentkezik, így például a leggyakoribb jel, a menstruáció kimaradása sem történik meg. Rendszerint ez az egyik fő oka a nem várt gyermekek születésének — a fiatal lányok, akik még nem készültek fel az anyaságra, ezekben az esetekben túl későn tudják meg, hogy teherbe estek, és a magzat már túlságosan fejlett ahhoz, hogy el lehessen vetetni.

De a terhesség tünetei között intenzitásbeli különbség is mutatkozhat, mert míg az egyik hölgy melle például hihetetlenül érzékennyé válik, addig más esetekben épp csak egy apró elváltozás érzékelhető az emlőben.

Ez természetesen az idő előrehaladtával is folyamatos változik, mert az 1 hetes terhesség jelei jóval enyhébbek, mint a 4 hetesé.

Következzenek tehát a korai terhesség jelei.

Terhesség tünetei

A terhesség jelei

A várandósság jeleit bizonyossági sorrendben érdemes szemléltetni — a legbizonytalanabbtól a legbiztosabbig.

Emellett érdemes azt is megjegyezni, hogy minél több tünet mutatkozik egyszerre, annál biztosabbnak tekinthető a teherbeesés.

A cikk végén pedig megmutatjuk, hogy melyek a legbiztosabb módszerek, amelyekkel kideríthető, hogy egy nő áldott állapotba került-e.

Gyakori fáradtság, kimerültség

Valljuk be, ez a tünet havi rendszerességgel utoléri a legtöbb felnőtt személyt, így nagyon nehéz csak erre alapozni a terhesség megállapítását.

Hangulatváltozások

A hangulatváltozások egyrészről jelenthetnek hormonális változásokat, de bármilyen más stresszből fakadó helyzetet is, így ez a terhességi jel gyenge indikátornak számít.

Szédülés

A szédülés kétségtelenül a terhesség első tünetei közé tartozik, hiszen nem mindennap történik meg az átlag emberrel, azonban rengeteg dolog okozhatja, a vércukorszint lezuhanásától kezdve egészen a kialvatlanságig.

Kívánósság, esetleg undor az ételektől

A hirtelen fellépő kívánósság, vagy ellenkezője, az undor bizony utalhat hormonális változásokra, de érdemes fenntartásokkal kezelni ezt a tünetet is.

Gyakoribb vizelési inger

Szintén egy olyan tünet, amely bár a terhesség nagyon korai tünetei közé tartozik, de sok más élethelyzet is okozhatja, például a felfázás.

Mellfeszülés

A terhesség előjelei közé tartozik minden mell változással kapcsolatos tünet, így a feszülés is. A mellfeszülés a legtöbbször hormonális változást jelez. Minden nő érzi ezt a havi ciklus idején, de ha ez az állapot tartós, akkor elkezdhet gyanakodni az érintett.

Fokozott hüvelyi folyás

A hüvelyi folyás fokozódása kétségtelenül az alsó szervekhez köthető, így biztosan jelez valamit. Mindenképpen érdemes utánajárni, hogy mi okozhatja, mert lehet fertőzés, de akár a terhesség legelső tünete is!

Húzó jellegű alhasi fájdalom

Az alhasi fájdalom a legtöbbször a belekhez vagy a méhhez köthető, így ha ez tartós, mindenképpen érdemes utánajárni, mi okozza.

Rosszullét, hányás

A rosszullét bármilyen vírus vagy bacilus okozta betegségtől bekövetkezhet, ezért mindenképp érdemes vele orvoshoz fordulni. Amennyiben tartós, akkor sok esetben a teherbe esés egyik első indikátora.

Mellbimbók megnagyobbodása

Ez egy fizikailag szemmel látható és tagadhatatlan tünet, amely csaknem mindig a hormonális elváltozás következtében alakul ki. Bár mást is jelezhet, de ez a tünet már biztosabb jele a korai terhességnek, mint a korábban említettek.

Mellbimbók és a mellbimbóudvar sötétedése

A mellbimbók, és az egész mell változása hormonális eredetű. A mellbimbók esetében a legjellemzőbb tünetek a megnagyobbodás, sötétebbé válás. Ebben az esetben érdemes mindenképp utánajárni, hogy teherbeesés áll-e a háttérben.

Mellnövekedés

A mellek megnagyobbodása — ha nem hízásról van szó — szinte biztosan hormonális eredetű. Az általános, rendszeresen előforduló hormonváltozás, mint például a havi ciklus nem okoz mellnagyobbodást, így ez esetben érdemes minél hamarabb kideríteni, hogy teherbe esett-e az érintett hölgy.

Elmaradt menstruáció

Az elmaradt menstruáció talán a leggyakoribb és leginkább szemmel láthatóbb tünete a várandósságnak. Amikor a menstruáció kimarad, akkor nagy változás történt a testben.

Sajnos sok testépítéssel foglalkozó hölgynél is fellép ez a probléma, és a tünet ez esetben is hormonális eredetű, de sajnos nem a terhesség a kiváltó ok.

Azonban ha a hölgy nem foglalkozik testépítéssel, akkor szinte minden esetben a terhesség bekövetkeztét jelzi.

Érdemes megemlíteni még azt is, hogy bár a leggyakoribb tünet, de még ez sem jelzi biztosan, hiszen sok esetben úgy történik meg a teherbeesés, hogy a havi vérzés nem marad ki.

A kisbaba mozgásának érzékelése

Ez a tünet rendszerint a 18. héttől érzékelhető — egyre erősebb formában. Ez az érzés szinte összetéveszthetetlen és 99%-ban más tünet is kíséri, de azért érdemes megbizonyosodni a várandósságról.

Pozitív terhességi teszt

Ez az egyik legbiztosabb módja a terhesség megállapításának — de nem 100%-os!

Ehhez ugyanis szükség van egy bizonyos hormonszintre, amely a terhesség első néhány hetében még nem biztos, hogy eléri a terhességi teszt által mért szintet.

Orvosi ultrahang-vizsgálat

Az orvosi ultrahangnál biztosabb módszer jelenleg nem létezik.

Ezeken a vizsgálatokon minden érzékelhetővé válik, legyen szó például az embrióról, vagy a felnőtt füllel (ultrahangon keresztül) is hallható apró szívdobbanásokról.

Mit kell tenni a terhesség tüneteinek észlelésekor?

Amit a legtöbben tenni szoktak ilyenkor, az a terhességi teszt vásárlása.

Terhességi tesztet bármely patikában, drogériában vagy női termékekkel foglalkozó üzletben vásárolhatunk.

Érdemes azonban megjegyezni, hogy a terhességi teszt nem 100%-os.

Ahhoz ugyanis, hogy a terhességi teszt pozitív eredményt mutasson, a testben található — és csak a terhesség alatt termelődő— hormonnak, a HCG-nek el kell érnie azt a mennyiséget a testben, ami már átlépi a terhességi teszt érzékelési limitjét.

Amennyiben ez megtörténik, és a teszt pozitív eredményt mutat, akkor minden esetben szükség van orvosi ultrahangra is, ekkor válik ugyanis bizonyossá, hogy várandósságról van szó.

Pár hetes terhesség tünetei

Tehát a terhesség észlelése általában a következőképpen zajlik:

  1. Egy vagy több terhességi tünet észlelése
  2. Pozitív terhességi teszt
  3. Orvosi ultrahang-vizsgálat

Amennyiben pedig a vizsgálat is azt mutatja, hogy a tünetek várandósság miatt alakultak ki, akkor GRATULÁLUNK!

Ez esetben szeretettel ajánljuk baba-mama termékkínálatunkat, amelyek között szinte minden megtalálható, amire egy újdonsült anyukának szüksége lehet!

Záró gondolatok

A terhesség jelei az első héten szinte biztosan rejtettek maradnak, de a pár hetes terhesség tünetei sem biztos előfutárai a várandós állapotban.

Amennyiben egy, vagy inkább több tünetegyüttest is érzékelünk, abban az esetben érdemes terhességi tesztet vásárolni, majd pozitív eredmény esetén felkeresni egy szakorvost, aki ultrahangos vizsgálat során teljes bizonyossággal megállapítja, hogy valóban terhesség áll-e a tünetek hátterében.

Amennyiben pedig valóban áldott állapotról van szó, akkor érdemes körülnézni webáruházunkban, ahol szinte minden fontos termék megtalálható — a táplálékkiegészítőktől a babakocsiig.



2020-11-15 13:25