A HDPlanet.eu sok éves tapasztalattal rendelkezik a fali
konzolok értékesítése és tanácsadása terén, s kínálata most elérhető a
székesfehérvári lakosok számára is! Hogy köszöntsük a Királyok Városának
vásárlóit, rögtön 3 igazi előnyt kínálunk a fehérváriaknak:
1.
A HDPlanet.eu árai töredéke a szokásos bolti
áraknak
2.
1 év helyett 3 év garancia jár minden fali
konzolra
3.
A megrendelt konzol akár már másnap átvehető
Székesfehérváron!
Miért érdemes fali
konzolt választani?
A fali konzolok használatával sokkal tágasabbá válik a szoba,
hiszen arra a tévéállványra vagy komódra már nem lesz szükség, amint korábban a
tévé állt. A felszabaduló hely újra visszaadja Önnek azt a helyet, amit a
korábbi, ormótlan tartó elfoglalt.
Emellett egy modern tévé akkor mutat igazán jó, ha fel
függesztésre kerül, hiszen az elegáns dizájn igazán akkor érvényesül, amikor
nincs bezsúfolva a környezetébe.
Nem szabad elfelejteni a biztonsági okokat sem, hiszen a
nagyképernyős televíziók már majdnem mind 1 méteres képernyő átmérővel
érkeznek, s súlyuk is 20 kg feletti. Mindezen jellemzők valós veszélyt
jelentenek a családban élő kiskorúakra, akik súlyosan megsérülhetnek, ha
magukra rántják a tévét.
Tudta, hogy egyedül az Amerikai Egyesült Államokban évente
17000 gyermek sérül meg valamilyen, a tévékkel összefüggő balesetben (forrás: http://www.today.com/health/falling-tvs-send-child-er-every-30-minutes-6C10679996)?
Főleg az 5 éven aluli gyerekek érintettek, hiszen a kicsiknek még nincs
kialakult veszélyérzetük és a reflexeik is tompábbak. A gyerekek védelmével
foglalkozó szakmai szervezetek is a fali konzolokat ajánlják a hasonló
balesetek elkerüléséért!
A konzolvásárlás
menete
A HDPlanet.eu weboldala direkt úgy lett kialakítva, hogy a
fali konzol vásárlása minden eddigieknél könnyebben menjen. Nincs ez másképp
Önnél sem, akár Székesfehérvárra rendel, akár az ország más részébe!
A megfelelő fali konzol választásához először kérjük,
keresse meg az Ön tévé típusának megfelelő alcsoportot! A kényelmesebb vásárlás
kedvéért minden konzolunkat besoroltuk az alábbi 3 kategória valamelyikébe:
-
Ha az Ön tévéje LED tévé, akkor itt talál fali
konzolokat: LED tévé fali konzolok
-
Ha az Ön tévéje LCD tévé, akkor itt talál fali
konzolokat: LCD tévé fali konzolok
-
Ha az Ön tévéje plazma tévé, akkor itt talál
fali konzolokat: plazma tévé fali konzolok
Fontos tudnia, hogy nem mindegyik fali konzol használható
minden típusú tévével, így érdemes az Ön tévéjéhez illeszkedő konzolok között
válogatnia!
Három adat, amit
tudnia kell
A legjobb választás érdekében Önnek 3 dolgot tudnia kell a
televíziójáról, ezek pedig a tévé súlya, a képernyő átmérője és a VESA méret.
A tévé súlya kiemelten fontos, hiszen ahogy Ön is látni
fogja, a HDPlanet.eu weboldalán található minden fali konzol rendelkezik
adatlappal, az adatlapon pedig feltüntetésre került egy-egy maximális
terhelhetőségi érték.
A maximális terhelhetőség az a súly, amit az adott fali
konzol még elbír. Ha az Ön tévéje nehezebb, mint a kiválasztani kívánt fali
konzol maximális terhelhetősége, akkor válasszon egy másik, nagyobb teherbírású
konzolt!
A tévé képernyőjének átmérőjét a gyártók hüvelykben vagy
centiméterben adják meg. Ha hüvelykben került megadásra, akkor 2,54-gyel meg
kell szorozni a megadott értéket, így kapjuk meg a centiméterben mért átmérőt.
Pl. 55” = 139 cm.
Az átmérő azért fontos, mert a konzolok adatlapján az
ajánlott képernyő átmérő is megadásra került, egy –tól –ig tartománnyal, pl.
23,4-110 cm. Az ennél kisebb vagy nagyobb képernyőjű tévéknél a tévénézés
élménye már nem lesz teljes, így érdemes betartani ezt az ajánlást!
A VESA tálca vagy VESA lap a fali konzol végén található,
erre csavarozzák fel a televíziót. A televíziók hátulján a csavarozáshoz gyári
furatok találhatóak, a furatok közötti vízszintes és függőleges távolságot is
le kell mérni. Ez a két szám adja meg a VESA méretet, pl. 200 mm-es vízszintes
furattávolságnál és 100 mm-es függőleges furattávolságnál a VESA méret 200x100
mm.
Ezután Önnek már csak meg kell tekintenie a fali konzol
adatlapján, hogy az Ön VESA mérete szerepel-e rajta. Ha igen, akkor a konzol az
Ön tévéjére csavarozható.
Másnapi házhoz
szállítás Székesfehérváron
A HDPlanet.eu felismerte, hogy nem elég kiváló konzolokat
forgalmaznia, azokat a lehető leggyorsabban el is kell juttatnia a vásárlóknak.
Ezért kínálunk akár már másnapi házhozszállítást, egész Székesfehérvár
területén!
Ha Ön 13 óráig megrendeli a kért terméket, a futár már a
következő munkanap házhoz szállítja azt az Ön fehérvári címére, ha kifut ebből
a határidőből, akkor a második munkanapon érkezik meg a fali konzol.
Ha bármilyen kérdése van a vásárlási folyamattal
kapcsolatosan, vagy meg szeretné tudni, az Ön tévéjéhez illeszkedik-e egy
megadott fali konzol, kérdezzen eladóinktól! Több éves tapasztalattal
rendelkeznek a fali konzolok területén, így biztos, hogy Ön minden az Önnek
legmegfelelőbb konzolt kapja kézhez!
Székesfehérvári PostaPontok:
Székesfehérvár 1 posta 8001 Székesfehérvár Kossuth utca 16.
Székesfehérvár 2 posta 8002 Székesfehérvár Kaszap István utca 3.
Székesfehérvár 3 posta 8003 Székesfehérvár Eszperantó tér 1.
Székesfehérvár 4 posta 8004 Székesfehérvár Balatoni út 93/b
Székesfehérvár 5 posta 8005 Székesfehérvár Zombori út 2.
Székesfehérvár 6 posta 8006 Székesfehérvár Budai út 82.
Székesfehérvár 7 posta 8007 Székesfehérvár Palotai út 6.
Székesfehérvár 8 posta 8008 Székesfehérvár Késmárki utca 2.
Székesfehérvár Auchan kirendeltség 8002 Székesfehérvár Holland fasor 2.
Székesfehérvár Börgönd postapartner 8019 Székesfehérvár Köztársaság utca 22.
Székesfehérvár Szárazrét posta 8012 Székesfehérvár Séd utca 3.
Székesfehérvár Tesco kirendeltség 8002 Székesfehérvár Aszalvölgyi út 1.
Székesfehérvári Coop PostaPontok:
70033 sz. Coop üzlet 8000 Székesfehérvár Tóvárosi lakónegyed 68.
70034 sz. Coop üzlet 8000 Székesfehérvár Királykút lakónegyed 19.
Székesfehérvári Mol PostaPontok:
21271 sz. MOL töltőállomás 8000 Székesfehérvár Balatoni út 301.